Emberek, arcok, sorsok, pillanatok... rezdülések, apró, ellesett momentumai a mindennapoknak... amikor az ember egy kis időre belecsöppen egy másik valóságba, pont csak annyira, hogy az egyszerre teljesen magával is ragadja, de még annyira kívül is maradhasson, hogy a realitásérzék és a kívülálló…

  2013 május elseje volt, csütörtök. Délelőtt úszás Zsuzsával (többek között a rugalmas órabeosztás lehetősége is csak a versenyszférában igénybevett fejlesztőfoglalkozások örvendetes sajátossága), majd rövid látogatás  Apánál és Annánál, akik…

Amikor Peti állapotára fény derült, az egyik első dolgunk az volt, hogy megpróbáltuk felmérni a lehetőségeinket,  idehaza és külföldön is. Hazai vizeken.... Egészen 2010-ig eszembe sem jutott volna az, hogy balatonfüredi lakosként az ország hátrányos helyzetű…

  Peti egy értelmileg teljesen egészséges, „csak” mozgásában érintett gyerek, aki ezzel az „enyhe” állapotával minden valószínűség szerint pusztán a jéghegy csúcsával szembesített bennünket, legalábbis ami a mai magyar korai fejlesztés helyzetét illeti. És még…

Ez az az orvosi terület, ahol tudomásom szerint össze kellene futnia a szálaknak, A cerebral paresis egy olyan kórkép, melynek ugyan sokszor, mint a mi esetünkben is, csak ortopédiai tünetei vannak, de alapvetően egy agyi állapot, egy olyan elváltozás, amely az agyat érinti. A…

süti beállítások módosítása