10 éves, kiskamasz. Lehetne ez egy átlagos, "menő" kép, a nagy vagányról, aki nem mellesleg Ferrari-s görkorcsolyában lógatja a lábát a Szigeten. De ez több, ez megint arról szól, ami nem látszik elsőre. 

Az elszánt kisfiúról, aki egy jó barátnak meglepetést keresve tért be a játékboltba, persze semmit sem bízva a véletlenre: reggel, még a Budapestre tartó vonaton lenyomozta interneten, hogy hol és mennyiért tudja beszerezni, amit ajándékba szeretne vinni.

Az elszánt, de megszeppent kisfiúról, amikor tudatosult benne, hogy teljesen véletlenül (?) egy olyan görkorit találtunk a bolt eldugott sarkában, a sérült doboza miatt akciósan, ami pont az ő méretétől indulva állítható, tehát évekig jó lehet,  és ráadásul az abszolút kedvenc, a Ferrari színeiben pompázik - és miután arra a kérdésre, hogy tényleg és komolyan szeretné-e, igennel válaszolt, akkor ezt anya itt és most, kérés és különösebb indok nélkül, de meg fogja venni neki. 

Az elszánt, és nagyon lelkes kisfiúról, aki a játékbolt és az orvosi időpont közötti időre anyával egyetértésben, és a komplett BKK térképet a fejében tudva percek alatt határozta el, hogy séta helyett görkorizni megy a Szigetre.

Az elszánt, és boldog kisfiúról, aki a villamosról leszállva lesétált a Szigetre és az első alkalmas helyen már fel is vette a görkorit, óvatosan lábra állt benne, és teljes koncentrálással indult el, a "pálya" felé.

 Az elszánt, ügyes kisfiúról, aki mindkettőnk legnagyobb döbbenetére, a szigeti futópálya gumis sétányán, arra is képes, hogy önállóan, segítség nélkül haladjon a görkorival. Persze ez még csak ezen a szuper talajon megy, mindenhol máshol fogni, segíteni kell még, de már nem kapaszkodik görcsösen, hanem "csak" úgy, mit aki a biztonságot keresi.

Az elszánt, de picit elszontyolodott kisfiúról, aki a jégkrémes néninél nem találta a kedvencét - és aki erre azt mondta, hogy nem kér mást, hanem addig megy, görkorival a lábán, ameddig egy olyan helyet nem találunk, ahol a kedvencét is lehet kapni.

Az elszánt, nagyon fáradt, de kitartó kisfiúról, aki nagyjából 30 perccel később meglátja a következő potenciális jégkrémlelő helyet, és már csak beleegyezően bólint, amikor az anyai szigor azt mondja, hogy itt akármit is lehet kapni, az jó lesz, mert tovább nem tudunk menni.

Az elszánt, és nagyon boldog kisfiúról, aki másodpercekkel előttem kiszúrja, hogy igen, sikerült, itt van, amit kerestünk.... és boldogan ül le a megérdemelt jégkrémmel. Elhatározta, alaposan  megküzdött érte, sikerült.

 Végtelenül büszke vagyon Rá. Tudja, hogy mire képes, tudja, hogy mikor kockáztathat, próbálhat meg új vagy korábban elnapolt dolgokat, tudja, hogy miért mennyit képes küzdeni. 

Hálás is vagyok, mert ez megint nem csak rajtunk múlott. Valaki tegnap megint azt tanította neki, nekünk, hogy küzdeni kell, hogy nem érdemes látszólag könnyebb utakat járni, hogy igen, a befektetett munkának eredménye van … sokkal több, mint ami a képen látszik...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.