Hétfő volt, amikor csörgött a telefon. Még csak meg sem hallhattam, hiszen egy hosszúra nyúló nemzetközi skype-megbeszélés kellős közepén voltam, egyike az olyanoknak, amiket évekkel később valami kezdeteként szoktak emlegetni, remélem ez is így lesz majd. Telefon tehát jó messzire, lehalkítva félretéve, beszélgetés sikeresen abszolválva, majd a meglepetés: kétszer is keresett annak a németországi segédeszközgyártó cégnek igazgató asszonya, akivel tavaly szeptemberben ismerkedtünk meg, fontos lehet. Visszahívom, hallgatom, egyre kevésbé merem elhinni, amit hallok, a körülöttem állók arcaira nézve a kezdeti döbbenet után lassan talán egy halvány mosolyt is megengedtem magamnak. "Mikor és hová menjünk?" - csak ennyit tudok hirtelen mondani, és nem telik el egy fél óra, mire napokkal későbbre Bécsbe, két héttel későbbre pedig már Németországba van terminusunk, szállásunk, hirtelen átszervezett munkabeosztásunkkal teremtett néhány nap szabadságunk.  

Repkednek a szavak bennem: friss szabadalom, mestervizsga és hosszú távú kutatás, nagyon aktív cp-s gyerek, kitartó segédeszköz-használat, hiteles visszajelzés, a gyermekek lábára készülő "ortézisek Ferrari"-ja, készítsem fel arra a gyereket, hogy sokan lesznek körülötte, sokat kell majd türelmesen próbálnia... hát persze, hogy benne vagyunk! 

A cég bécsi telephelyén 3D szkennelővel mintázzák a lábát, a rengeteg design közül hosszas töprengés után a smiley-s verziót választja. A feladat könnyen és gyorsan abszolválva, az azonnali kontroll alapján a három felvételből egyet megismételnek, hogy minden tökéletes legyen, látszik, hogy pontosan tudatában vannak a kinti szakemberek is annak, hogy ez a mintavétel most egy kicsit más, nagyon akarja mindenki, hogy a szokásos tökéletesnél is pontosabb, jobb legyen az "alap", hiszen minket, pontosabban a gyerek lábát legközelebb akkor látják majd, ráadásul nem is ők, hanem a kutatás vezetői a gyártó cég központjában, amikor az eszköz elkészült.

Németországba hétfő este érkezünk, kedd reggel 9-kor külön helyiség, előre felcímkézett, névre szóló terem várja a Peti-gyereket, aki a következő két napot az eszközzel való ismerkedéssel, a mozgástere kitárulásával járó új helyzethez való alkalmazkodással tölti. Segítséget is kap ehhez persze, gyógytornász tágítja a komfortzónáját, hogy meg is merje tenni azt, amire egyébként fizikailag képes, ortopéd cipésztechnikus igazítja a lábára a szakember által kiválasztott legjobbnak tűnő speciális cipót, hiszen még annyi hibaszázalékot sem szeretne kockáztatni senki, hogy az eredetileg bőrrel bélelt cipője néhány milliméter mozgásteret engedjen majd az eszköznek, ami a másnapi mérés során akár fals eredményekhez is vezethetne... Igazgató asszony annyira szereti a türelmesen, néha - néha a sok résztvevőtől megilletődött de végig tökéletesen együttműködő gyereket, és annyira maximalista a saját termékeik irányában, hogy ezt a cipót váratlan ajándékként haza is hozzuk, hogy ne csak a kutatás mérésekor, hanem a mindennapokban is a lehető legtöbbet használhasson az eszköz a gyereknek. Kiderül, hogy a szabadalom lényege, hogy ez az eszköz, mely tulajdonképpen egy a térdéig felérő sín, úgy ad teljes stabilitást a gyereknek, hogy azokba az irányokba, amerre az átlagnak, a normának megfelelően mozogna, arra engedi mozogni, és csak azt az irányt korlátozza, amerre nem szabad engedni a lábfejét. 

Kedd este még az új eszköz nélkül térünk vissza a szállásra, este és másnap kora reggel még az első nap tapasztalatai alapján finomítják tovább, szerdán kezdéskor már csak néhány eltérő színárnyalat jelzi, hogy itt is, ott is igazítani kellett pár millimétert. A gyerekklinikán zajló, több, mint két órás járáslabor-vizsgálattal egybekötött mérés előtt még a finomhangolásról szól a délelőtt, de itt már van arra is idő, hogy egy-egy kis időre Apával és Annával együtt beiktassunk egy kávé - vagy ebédszünetet, hiszen így "éles" környezetben is tesztelheti az új sínt. 

A járáslabor két óra kőkemény munka, vaku fényénél fotózott fényképeken csillagokként világító szenzorokkal teleragasztgatva, egyenes és egyenetlen terepen végeláthatatlan sokáig fel-alá sétálgatva eszközben, kontroll-eszközben illetve mezítláb, ügyesen, türelmesen, kitartóan akkor is, amikor már mindenki látja, hogy Peti nagyon elfáradt. Thomas, a kutatás vezetője, a gyerek minden rezdülésére azonnal reagál, és amikor a két teszt között a gurulós kisszéken gurítja őt végig a hatalmas termen, nehezen lehetne megmondani, kettejük közül ki is élvezte jobban a csibészséget.

Járáslabor után főorvosi vizit, az elmúlt időszak alatt elértük, hogy a gyerek bal sarka végre állandóan, felszólítás vagy odafigyelés nélkül, automatikusan a földön van már, és még a hatalmas növekedés sem hozott romlást az állapotában. Gyártó cég szabadalma és kutatása ide vagy oda, mind tudjuk, hogy az orvos szava dönt, így mindenki arra kíváncsi, mit gondol ő az eszköz és a gyerek kapcsolatáról. Nem csak az én nagy örömömre, a gyerek vizsgálata és a járáslabor első eredményei alapján úgy dönt, hogy az év hátralévő részében van értelme kipróbálni, hoz -e és ha igen, milyen változást hoz ez az új eszköz a gyerek állapotában. Szakmai elismertsége és tapasztalata ellenére - vagy pont éppen ezért - fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy tudnom kell azt is, hogy annyira új ez a megoldás, hogy neki sincsenek ismeretei a hosszú távon történő alkalmazás eredményességéről.

Azt a megdöbbentő információt is megtudjuk Thomastól, hogy a több gyerek bevonásával a járáslaborban történt mérés és a kutatás mellett viszont Peti a világon az első olyan gyermek, aki hosszú távú eredményesség kutatására, otthoni használatra is megkaphatja az eszközt. Feladata, feladatunk, hogy akármit, jót, rosszat, vagy éppen csak azt, hogy nem vesz észre semmi különlegeset sem, jelezze vissza, hiszen a mindennapok teljesen más körülményeket biztosítanak, mint a laboratóriumi tesztek és az egy-két napos vizsgálatok. Aggódó kérdésemre, mely szerint mi lesz, ha mondjuk elesik bicajozás közben és eltöri az eszközt, mosolygós a válasz: akkor majd kijavítjuk, és megköszönjük a visszajelzést, hiszen talál egy gyenge pontot az eszközön. 

 Tegnap volt egy hete, hogy megkapta. Szereti, használja, már most úgy látjuk, hogy dinamikusabb, stabilabb a járása, illetve teljesen máshogyan fordul, mint eddig valaha. 

Nem írnám le mindezt, ha nem hinném, hogy lesz még folytatása ennek a történetnek. És nem csak Peti életében...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.