Hatalmasat nőtt Peti, ma már 140es ruhákat hord, harmadik osztályos, és saját email címe is van... lelkesen viberezik, persze egyenlőre szigorúan csak a "kiválasztottakkal",  azaz a nagytesó-szülők-nagyiék-legjobb barát anyukája körforgásban. Rengeteg mindent megtanult mára, amit talán remélni sem mertünk soha, teljesen önállóan lépcsőzik, fel és le is, gond nélkül áll meg egy lábon, egyedül és önállóan csinál mindent, egyre inkább érzem, hogy amikor egy-egy szituációban óvón-védőn, még ösztönből megfogom a kezét, az már inkább nekem fontos, mint neki.

Új az életünkben a lovaglás, ami idén tavasszal kezdődött, nagyon szereti, és hatalmasat segít abban, hogy a nagy növekedés ne okozhasson gondot.Szintén újnak számít a csontkovács, ez egy érdekes történet, még nem látszik a vége, de az irány talán jó. Úgy kezdődött, hogy Edit, akihez mostanában már egyre ritkábban, de még mindig nagy örömmel járunk kontrollra, egyszer említette, hogy megmutathatnám Petit egy kiropraktőrnek, hátha.

Szokás szerint azt sem tudtam, ki vagy mi az, nekem olyan "kínai" volt az egész, hiszen a sztereotípiák szintjén sem igazán ismertem a dolgot, biztosan csak húzza-vonja-tekeri a gyereket, nem igazán mertem odavinni, nem is volt akut okom rá, drága is, messze is van (persze, ez is, mint oly sok minden), szóval elmaradt.

Hónapokkal később, egy Facebook-os fórumon kezdték el írogatni anyukák, hogy használ, látványos, de jó lett volna korábban és ilyenek... nálunk pedig akkoriban kezdett egyre látványosabb lenni egy olyan probléma, amit én magam már egy jó ideje, a gyógytornászok nagyjából egy éve látnak: Peti bal lába mintha lassabban nőne a jobbnál, hol fél cm, hol egy cm különbség van a két lábikó között... ortopédiai javaslatra csináltattunk egy álló helyzetben készülő csípőröntgent, hátha kiderül, mi lehet az ok, de nem lettünk sokkal okosabbak, mert a röntgenkép is határeset, ha azt akarom látni, akkor negatív, (mert hiszen abban az adott pillanatban amikor a rtg készült, vehette is épp rosszul a levegőt/elmozdult/stb) de ha azt akarom látni, akkor tényleg ott van az a fél cm eltérés a csípőnél.... de még így is, mit is lehet tenni? hiszen fél cm az pont a határeset, még arra sincs egyértelmű válasz, hogy tegyen-e az ember emelős talpbetétet a gyerek cipőjébe, hiszen még nő, ilyen pici eltérést nem is lenne muszáj korrigálni....szokás szerint őrlődtünk tehát a két lehetőség között, amikor egy nap egy anyuka kiírta az említett csoportban, hogy egy kezelés után a gyerek addig eltérő hosszú lábai egyforma hosszúak. Na ez volt az a pont, ahol időpontot kértem, és persze mára kiderült, hogy ez volt az az eset, amelyik teljesen eltér Peti helyzetétől, de ezt hál' Isten akkor még nem tudtam. Hiszen mint kiderült, számunkra ez sem az a hely, ahová csak 1-2 alkalommal kell elmennünk

Így kerültünk tehát a csontkovácshoz, ahol egyébként természetesen  nem "húzzák-vonják" a gyereket, hanem Peti szerint "helyre lökik" a csontjait.

Ma már árgus szemekkel nézegetjük a gyerek keresztcsontjának állását, és figyelünk olyasmire, mint hogy hány kilónyi súlyt terhel egy-egy oldalára, és tudjuk, hogy minden torna alfája és omegája a helyes csontváz-pozíció, melyet egy alig 10-15 perces kezeléssel el is lehet érni, és ez nagyon, de nagyon jó, hiszen azt jelenti, hogy "nem rontottunk el még semmit", nincsenek olyan eltérések, amik komolyabb aggodalomra adnának okot,  de azért persze minden növekedési fázis esetében újra és újra vissza kell térni, hogy az ideális állapotot fenn is lehessen tartani.

Eddig talán 5 alkalommal voltunk, a medencéje már egész jól áll, sőt, már arra is volt példa, hogy egyáltalán nem kellett korrigálni, most legutóbb pedig egy intenzív növés után csak a jobb oldalon. A cél, hogy jól erősödhessen a hát, has és a lábikó, megfelelő terhelést kapjon a váz, és az izmok erősítése már a megfelelő pozíció elérése után történjen. Van remény arra, hogy egy távoli jövőben még az engem a csontkovácshoz eljuttató anyuka által átélt "csoda" is megtörténjen, és Peti lábikói megint egyforma hosszúak legyenek, de ez nem mostanában lesz. S hogy mennyire nem?  A legutóbbi kezelés elején, amikor Peti felfeküdt az ágyra, látszatra már úgy nézett ki, mintha legyőztük volna az eltérést a két láb között... egy kis csontigazítás itt és ott, medence minden oldalról a helyére kerül, és íme, máris látszott, hogy még mindig megvan az eltérés. Megint beigazolódott, hogy semmi sem az, aminek látszik: és csak hálát tudok adni azért, hogy nem áltatjuk magunkat látszólagos félsikerekkel, hanem merünk mélyebbre nézni, és a tökéletesért küzdeni. Inkább most egy cm különbség, és egy helyes pozícióban lévő gyerek, mint egy észre nem vett/ki nem egyenlített folyamatos kompenzálás, és egy ortopédiai műtét évek múlva majd. 

A talpbetét kérdése ezzel párhuzamosan eltolódott abba a számomra még a mai napig elfogadhatatlan, de nagyon is létező ködben úszó, befolyásolhatatlannak tűnő dimenzióba Peti fejlesztésével kapcsolatban, ami hol így, hol úgy áll: nyár elején nem javasolták, most éppen igen, ha egy hónap múlva visszamegyünk, lehet hogy majd megint nem kell.... egyenlőre van tehát, méghozzá egy végre megtalált, nagyon drága, de nagyon komoly korrekciós szandálban, mely idén iskolai benti cipőként üzemel.  

A következő kihívás az iskolai úszás volt, nálunk úgy működik, hogy az egészen kicsik -jellemzően az 1-2. osztályosok - egy olyan tanmedencében vannak, ahol leér a lábuk, és harmadikban jön a váltás, akik már eléggé elsajátították az alapokat, mehetnek a városi uszodába, a mélyvízbe. Peti tavaly nyáron úszott először mély vízben, de csak pár tempót, és a szélén. Nekem mindig is az volt a fontos az úszással, hogy a mozdulatokat inkább lassan, de jól tanulja meg, sokat fog ő még úszni, ne azzal kelljen majd bajlódnia, hogy rossz beidegződéseket épít le, hanem amit egyszer megtanul, azt csinálja jól.

Attól féltem, hogy ami nekünk nagy siker volt, pl.: hogy ma már mindkét kezét egyforma hosszan ki tudja nyújtani, hogy mindkét lábbal tempózik és hasonlók, az csak az alap, hogy nem lesz elég, hogy nem mehet mert nem elég gyors/erős/ügyes... megbeszéltük az osztályfőnökkel, hogy nézze majd meg és döntse el az oktató, elmentem hát az első órájukra, mondom az edző bácsinak, hogy ki mi honnan merre, megnézi a Törpét, mit is tud a vízben, rövid diagnózis anyának: gyerek marad, úszást segító akármi  nem  kell csak pont annyi mint a többieknek, mehet a 3-4. -es kezdők között ... majd délután a visszajelzés: gyerek nagyon ügyes volt, mindent úgy tud mint a többi kezdő, nem is érti edző bácsi, mit is aggódott anyuka.... vannak még csodák, mondom én.

Feszegetjük a határainkat, ki mikor meddig mennyit bír. Kell-e, szabad-e, lehet-e még tornáztatni, amikor könnyes  a szem? Kell-e elhinni, hogy egy furán növekvő lábujjal majd csak akkor lehet valamit kezdeni, ha már nem nő, és meg lehet műteni, vagy ragasszunk rá minden este tape-t, tegyünk közé lábujjacska-szétválasztót, és lássuk meg a csodát, mert javul? Vegyünk-e olyan cipőt, amit egyébként nem ajánl az orvos, mert nem bokasín, de ami egyébként pont ugyanúgy tartja a lábát, csak éppen szép, egyedül is fel tudja venni, és még csak nem is "ciki"?

És a válaszok megérkeznek. Váratlanul, csendben, és csak egy-egy pillanatra - és észre kell venni őket. Egy gyönyörű állás, nyújtott térdekkel, csak úgy, a buszra várva, magától, természetesen.  Egy tornafeladat, amit korábban nem tudott megcsinálni, de ma már gond nélkül megy. Egy ötlet, amivel otthon egy szűk folyosó néhány ikeás párnával és fura anyagú szőnyegdarabbal észrevétlenül alakul át talpizom-erősítő úttá. Este, elalvás előtt néhány gyönyörű, szabályos lépés, amikor mindkét lábával rányújt, gördít és a térdei is kifelé húznak. 

Minden pillanatban hálás vagyok azért, hogy eddig tudtunk vigyázni Rá. Hogy minden egyes izmának megvan a 100%-os mozgásterjedelme. Hogy mindenre képes. Dolgunk az, hogy ez így is maradjon. Akkor is, ha néha  könnyes  -nem csak az ő - szeme.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.