Ha igaz, hogy amit az év első napján teszel, az gyakran ismétlődik majd az esztendő során, akkor érdekes lesz 2015.

Történt ugyanis, hogy a 'befagyott-e már a Balaton?" mottóval mostanában naponta megrendezett vízparti sétára indultunk. Nagyon hideg volt, és nagyon csúszott minden, járda, úttest, még a sétány is.

Anna nagyvidáman csúszkált, korizott a sétálás helyett, Peti meg utána szabadon, egy szinte nézhetetlen mozdulatsorral közlekedett. Mivel a kezét nem mertem elengedni, jobb lábbal talpra le, bal előre - balra befordítva- lábújjhegyen le - majd valahogy a lábújjhegyen átgördítve oldalra kifordítva haladt előre ... nem tudom, mennyi szerepe volt mindebben a jégnek, amin jártunk, nem is láttam úgy igazán, hogy mit is művel, mert ugye overál-hótaposó, de azt megállapítottuk Apával, hogy két lépést nem tudnánk menni ezzel a módszerrel.

Leértünk, elvégeztük a szokásos faág-tesztet a jégen, megállapodtunk a gyerekekkel, hogy attól hogy a sárga télikabátos kislány rá mer menni a jégre, mi még várunk két napot - erről annál inkább meg lehetett győzni őket, hogy az ismeretlen kislánynak is előkerült a mamája, és leparancsolta a jégről.

Irigyelték a kacsákat,  mert ők már korizhatnak, és nagyon várják már, hogy mikorra vastagszik meg a jég. Peti teljes elszántsággal közölte, hogy amint lehet, ő bizony megy a jégre ...

Hazafelé megpróbáltam úgy jönni vele, hogy elengedtem a kezét - ez addig működött is, ameddig a parti kiskavicsos részen jártunk, mert az nem csúszott annyira, de aztán megint jött a kapaszkodás belém, a fent leírt módszerrel megspékelve. Azt tudtam, hogy hazáig nem nézem végig mégegyszer ezt a fajta járást, tehát próbálkozni kezdtem. A "járj már szépen" már lefelé sem működött, a "Petiiiii!!!!!" nem illett a január elsejei csendes délutánba, maradt az alku. Mi mást, mint puszit ígérhettem volna egy- egy szép lépésért.... hát, 120-nál, a gyerek külön engedélyével, abbahagytuk a számolást. Addig olyan volt, mintha kicserélték volna, a 120 lépés alatt 3 lépésnél mondtuk, hogy na ezért most nem jár a puszi.

Saját bevallása szerint azért engedte, hogy 120-nál befejezzük, mert addigra "lefagyott" minden lábújja és ha nem kell figyelnie, akkor gyorsabban tud menni. Azóta új játék van otthon, mostanra 100-ra apadt az "adósságom" de nagyon cseles a gyerek:  kap egy puszit, azt mondom, most már csak 111 mire ő rögtön vissza is adja, és vigyorogva közli, hogy megint 112 :)

Szóval, Kedves 2015! 

Azt hiszem, hogy akkor idén is lesznek pillanatok, amikor azt hisszük, rosszul látunk, hogy ez nem lehet igaz. És mégis, már első nap az eszünkbe vésted, hogy tud gyönyörűen járni, még a tükörjegesre fagyott úton is. Értem én, hogy nem szereti, mert lassú meg macerás.  De, ami a lényeg: köszi a kihívást, úgy látszik, idén is rajtunk múlik majd, hogy mikor és mennyire. Kedves 2015, már majdnem elfelejtettem volna .... de ha csak 120 puszi az ára, akkor remek év lesz!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.