Reggelente még mindig az első ébredővel felkel, jön a konyhába, pedig már a kakaót is a egyre inkább a gyümölcslé váltja fel.... de mostanában szinte minden napra jut egy komoly, nagyfiús talány, melyet előző éjszaka oldott meg, egy elképzelés, egy ötlet: hogyan is kell valami újat hajtogatni a rubik-kígyóból, merre is "vezesse" az áramot, hogy nekem könnyebb dolgom legyen mondjuk vasaláskor, hogyan is lehetne toronyházas garázst építeni a névnapra kapott mentőbotnak.... 

időjárástól függően gumikarkötőt fon Annával a szobában vagy  keszeget fog a Balatonból, vízálló órát és menő napszemüvget kért a nagyok után szabadon, képes felmászni, feltérdelni és fel is állni a tavon ingadozó szörfdeszkára, persze segítséggel, lelkesen bicajozik, és mindent, de mindent az "erősítenem kell a lábaimant" szemszögéből néz ... döbbenten csodálkozunk rá újra és újra, hogy mennyire céltudatos, hogy mennyire sokat számít a saját elhatározása, hogy mennyire ügyes.

Csónakázás után direktvéletlenül beugrik a vízbe, sapiban-mentőmellényben-napszemüvegben, mert már biztonságosan közel van a part, és mert ő bátor, és meg meri csinálni, egy fárasztó nap után könnyekig erőlteti magát, de sikerül megtartania a saját súlyát pókmászásban, mert Annával tornáznak, továbbra is egyedül jár a sarki kisboltba, ajándék-reggelit venni nekünk, amikor együtt megyünk reggel dolgozni, és nagyon drukkol Dobónak, mert egy jövendőbeli hatodik osztályos nagytesó mellett mi más is lehetne az esti mese ....

Hátunk mögött öt keményen végigdolgozott, dévényes, konduktív, hrgs, gyógyúszós, komplex gyógypedagógiai, zeneterápiás és ki tudja még milyen módszerekkel "végigfejlesztett" évvel, tarsolyunkban egy hiperbár kezeléssorozattal és egy TheraSuit ruhával, idén vége egész nyáron nyaralunk. Na nem a szó igazi értelmében, igen, majd augusztus végén úgy is talán, hanem csak úgy, egyszerűen mit egy átlagos, iskola előtt álló kisfiú.

Sehová nem akart menni, döbbenet volt a gyerek szájából hallani, de "senkinek nem akar fizetni" azért, hogy őt fejlesszék. Amikor kedve van, bicajozunk, amikor kedve van, erősítünk, amikor kedve van, nyújtunk, amikor kedve van, és az idő is lehetővé teszi, akkor Balatonozunk, amikor kedve van, akkor tornázunk. Semmi sem kötelező "itt és most", senkihez nem kell alkalmazkodnia, és mégis, többet dolgozik, mint eddig.

  Körforgás szerűen látom a mindennapokat: Anna a nyár ellenére annyit dolgozik, mint még egyetlen nyáron sem, mert versenyszerűen vitorlázik, heti átlag 4-5 napot tölt edzésen, mi Apával próbáljuk egymást váltva túlélni a nyári őrületet a botban, és mindeközben Peti ragyog, szinte lubickol a nyárban.  

Megtehetjük, mert jók az alapok. Megtehetjük, mert Peti jól motivált, és különösebb nógatás nélkül is dolgozik. Megtehetjük, mert van egy Annája, akinek a kedvéért még a saját fájdalomküszöbén is túlmegy. Megtehetjük, mert ha csak az évek óta magamban elnyomott pszichológusra hallgatok, nem is nagyon lenne más választásunk.

Megtehetjük, hiszem most, és remélem, hogy igazam lesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.