Csütörtök esténként Anna úszni jár, ezért ez az egyik suit-os napunk, csak hogy Peti se maradjon ki  a jóból. Tegnap is ez volt a program, a gyors vacsi után Apa lekísérte Annát az edzésre, én pakoltam - rakodtam, Peti pedig eltűnt. 

Megyek, keresem, fura mód csukva van a szoba ajtaja ... NEEEM jöhetsz be!!!! hallani, mikor lenyomom a kilincset. Mivel az eltűnést megelőzte bizonyos sporteszközök - mint labda, súlyok, szalag, szivacs és társai- "észrevétlen" berámolása a szobába, sejtem, hogy mire is készül.

Várok, eltelik néhány perc, JÖHETSZ!!!! ... és ez fogadott. ....  nem csak arra volt gondja, hogy az épp aktuális eszközöket előkészítse, az elfordított fotel alatt komplett bunki is volt, a fotelben pedig az ovis farsangon aratott osztatlan sikere óta ismét elmaradhatatlan játszótárs, a rendőrkutya pihent.

Nagyot tornáztunk, már ami az előkészítő/lazító/nyújtó és erősítő feladatokat illeti.

Volt babzsák-manó reptetés lábemeléssel, mellkasemelés bottartással, nyújtás, alagút, lasztigurítás hasizomerősítés közben, szalagos láberősítés, és még sok minden más, persze apró szünetekkel, mert ki tudja miért, de tegnap egész este arra kellett figyelnie, hogy a kék szalag szépen ki legyen egyenesítve, akár használtuk, akár épp nem, de egy ránc sem lehetett rajta.

Mostanában a konduktív foglalkozásokon nagyon sokat dolgoznak a szalaggal, aranyos a történet:

Még a legelső dévényes gyógytornász javaslatára van itthon egy ilyenünk. Eltelt egyébként lassan 3 év is talán, amióta már nem járunk Hévízre, de a mai napig rácsodálkozom arra a szakmai tudásra, amellyel Gyöngyi máig érvényes és használható útmutatásokat tudott adni nekünk életünk abban a szakaszában, amikor még csak kezdők voltunk ezen a tornával kikövezett úton.

Voltak olyan dolgok, amelyek az ő javaslatára kerültek a házba, majd egy pár erőtlen próbálkozás után (nem kis lekiismertfurdalás mellett) egy - egy kosárban/fiókban kötöttek ki, és ott pihentek évekig, talán arra várva, ami ezzel a kék szalaggal is történt: Peti ugyanis úgy állított haza egy nap az oviból, hogy azonnal de rögtön keressem meg a tornaszalagot, mert tudja, hogy nekünk van olyanunk, ő látta a fürdőben egy kosárban, és az neki kell, mert azzal ő Zsuzsival dolgozik.

Egy szó mint száz, lehet, hogy amikor megvettük, még korai volt, és sokat várt arra, hogy betölthesse funkcióját, de van. Tény, hogy nem nagyon van olyan eszköz, módszer vagy ötlet, amit mi Petivel már ne teszteltünk volna....  és tény az is, hogy sokszor arra gondolok, hogy mennyi de mennyi minden mást is lehetne még tenni Petivel vagy Petiért, de lassan - lassan megtanulom, hogy néha csak várni kell, időt adni, és maguktól is beérnek a dolgok.

Szóval, amikor vége lett a felvezetőnek szánt feladatoknak, akkor jött - volna - a lépcsőzés a suitban. Eljutottunk a cipőig, rajta volt a ruha is már, meg néhány gumiszalag is a helyére került, amikor elkezdett sírni. Sírni, a Peti, pedig ő nem erről híres. Ölbe vettem, mi baj? Kiderült, hogy fáj a feje ....

Gyorsan átpörgettem a napot: az oviban délelőtt tornája volt, délután színház, egyébként pedig még éjjel 3 körül átjött hozzánk, mert rosszat álmodott, majd reggel fél 6-kor már elment a szobájába felöltözni, és amikor negyed 7-kor megszólalt az ébresztő, már előkészítve vártak rám a konyhában a  vaj, a kakaós- és kávésbögrék, a kanalak.

Először azért sírt, mert végiggondolta, hogy nem fogja bírni a tornát. Azután azért, mert rájött, hogy fel- helyett lefelé szedegetem a gumipántokat a ruháról. Azután azért, mert "te, anya, akartál suitoni?? .. azután meg azért, mert "ma pedig én is akaram, anya! " .....  

Ritkán van az, hogy este negyed 8-kor már édesdeden alszik .... a tegnapi végül egy ilyen nap lett.