Gyönyörű szép Karácsonyunk volt. Mondom ezt annak ellenére, hogy a Peti által hazahozott torokfájós-papírzsepipusztító vírus gyorsan és alaposan végigment a családon, ezúttal csak Anna úszta meg, de ameddig ez a legnagyobb baj, hát legyen.

Sokat voltunk otthon, kihasználtuk a szünet adta lehetőségeket: nem kellett korán kelteni a gyerekeket, nem volt gond, ha egész nap az új játékokkal játszottak és a kisvonat is szorgalmasan szállíthatta a bajba jutott legóemberkék megsegítésére induló rendőröket és tűzoltókat. Szerencsénk is volt: egyetlen egy délelőtt volt olyan hó, hogy szánkózni lehetett, és egy nap volt, amikor Tihanyban rá lehetett menni a Belső-tó jegére: ezeket a lehetőségeket ki is használtuk.

A téli sportok kapcsán két bíztató dolog is történt: ugyan Peti csak egyszer mert egyedül lecsúszni a dombról a szánkóval, mert az jobban tetszett nekik, amikor együtt csúsztak Annával, de többször láttuk Petit egyedül felhúzni a szánkót a dombra. Egyedül, mert ő már erre is képes.

Ha igaz, hogy amit az év első napján teszel, az gyakran ismétlődik majd az esztendő során, akkor érdekes lesz 2015.

Történt ugyanis, hogy a 'befagyott-e már a Balaton?" mottóval mostanában naponta megrendezett vízparti sétára indultunk. Nagyon hideg volt, és nagyon csúszott minden, járda, úttest, még a sétány is.

Anna nagyvidáman csúszkált, korizott a sétálás helyett, Peti meg utána szabadon, egy szinte nézhetetlen mozdulatsorral közlekedett. Mivel a kezét nem mertem elengedni, jobb lábbal talpra le, bal előre - balra befordítva- lábújjhegyen le - majd valahogy a lábújjhegyen átgördítve oldalra kifordítva haladt előre ... nem tudom, mennyi szerepe volt mindebben a jégnek, amin jártunk, nem is láttam úgy igazán, hogy mit is művel, mert ugye overál-hótaposó, de azt megállapítottuk Apával, hogy két lépést nem tudnánk menni ezzel a módszerrel.

Leértünk, elvégeztük a szokásos faág-tesztet a jégen, megállapodtunk a gyerekekkel, hogy attól hogy a sárga télikabátos kislány rá mer menni a jégre, mi még várunk két napot - erről annál inkább meg lehetett győzni őket, hogy az ismeretlen kislánynak is előkerült a mamája, és leparancsolta a jégről.

Irigyelték a kacsákat,  mert ők már korizhatnak, és nagyon várják már, hogy mikorra vastagszik meg a jég. Peti teljes elszántsággal közölte, hogy amint lehet, ő bizony megy a jégre ...

Mint minden egyes alkalommal egy - egy hosszabban távol töltött időszak után, ismét kellett néhány hét ahhoz, hogy helyére billenjen a mindennapok ritmusa.

Igaz, most csak két hétig voltunk Pesten Petivel, de ezúttal az is nagy elmaradást jelentett, hogy Anna tüdőgyulladása miatt 2 teljes heti iskoi munka pótlását is bele kellett zsúfolni az estékbe ... mert hála egy jó barátnőjének (és annak Anyukájának) ugyan szinte minden leckét aznap megkapott email-ban, de a betegség elején nagyon rosszul volt és nem tudott tanulni, a második hét végére meg nagyon sok lett az anyag.

Tetőzte mindezt az is, hogy a pesti tartózkodás végére kellett áttennünk az elejére tervezett és a tüdőgyulladás miatt elnapolt temetőlátogatást az ország másik felében, és az a várva várt kirándulás is "elvett" egy hétvégét, melynek keretében eleget tehettünk végre legjobb barátnőm meghívásának.

Egyik nap rohant a másik után, vége lett lassan a novembernek is, és még mindig nem volt időnk rendesen, rendszeresen használni az új szerzeményünket, a ruhát, vagy ahogy Peti emlegeti, a suitot.

Tükör....

....vadidegenek.....első nap talán még észre sem vesznek minket, másodszorra már ismerősnek tűnünk, harmadik nap már a gyerekkedvence tésztára cserélik a nemszeretem rízs-köretet a napi menüben. Minden egyes alkalom után többen vannak, minden egyes hosszabb itthonról való kiszakadás után bővül a lista.

Ők nem a "rendszer részei", velük nem a tornákon vagy kezeléseken találkozunk, ők laikusak. Teljesen kívülállóak, és mégis...apró kedvességek, egy- egy mosoly, lassan - lassan kialakul egy kapcsolat.

Szerda este sok minden megváltozott bennem. Petinek teljesen igaza van, maga a ruha "az semmi", hogy a gyereket szó szerint idézzem, a gumik, na azok a nehezek.

Oldalt, fent, lent, keresztben és a lábakon, hihetetlen érzés volt.... Egyidejűleg nyom a ruha lefelé, húz felfelé, a gumik szinte emelnék a lábakat, de másik gumik meg alig engedik kinyújtani a térdemet.... járni kellene, futópadozni, hátrafelé menni, dobozra fel- és lelépni.... fárasztó dolog, és hogy mennyire is az, az akkor derül ki igazán, amikor úgy 10 perc után lassan lefelé bontom magamról a gumikkal rögzített edzőruhát.

Számvetés, helyzetjelentés, tőlem szokatlanul az év háromnegyedénél, alig pár héttel a tanév és a rendszeres fejlesztő foglalkozások kezete után. Többcélú a dolog, egyrészt szeretném, ha nem siklanának el azok az apróságok, melyek mostanában tapasztalhatóak Peti mozgásában, az apró, már tapasztalható jelei egy elég komoly napi munkának., másrészt nagyon fontos mérföldkő előtt állunk, ismét.

Tehát, a történelmi hitelesség kedvéért:

Szeptember közepe táján kezdődött a heti három egyéni konduktv órája Zsuzsival és a heti három kiscsoportos iskolaelőkészítő fejlesztés Bogival, szeptember eleje óta megy a heti két úszás a másik Zsuzsával, jelenleg túl vagyunk egy nagyjából egy hetes mandulagyulladáson, és egyébként pedig nagyon-nagyon sokat ügyesik. 

Holnap lesz 6 éves, de a csütörtök annyira húzós napjuk (ovi - suli, konduktív, zenesuli, úszás mindkettőnek) hogy a családi tanács szerda estére tette a köszöntést. Napok óta ötletelnek Annával: hol lesznek a lufik, milyen lesz a dekoráció...

ősz van az oviban is....   annyira szeretem napról napra tetten érni azt, hogy hogyan bújik meg egy nagyon átgondolt, megtervezett és következetes fejlesztés a legjátékabbnak látszó játékban is...

itt például a finommotorika...

Nagy köszönet a mindennapokért az ovinknak Gyermekbolygó Magánóvoda Gyermekfejlesztő!

és még van egy teljes éve az iskolakezdésig :)