Tükör....

....vadidegenek.....első nap talán még észre sem vesznek minket, másodszorra már ismerősnek tűnünk, harmadik nap már a gyerekkedvence tésztára cserélik a nemszeretem rízs-köretet a napi menüben. Minden egyes alkalom után többen vannak, minden egyes hosszabb itthonról való kiszakadás után bővül a lista.

Ők nem a "rendszer részei", velük nem a tornákon vagy kezeléseken találkozunk, ők laikusak. Teljesen kívülállóak, és mégis...apró kedvességek, egy- egy mosoly, lassan - lassan kialakul egy kapcsolat.

Ameddig a "kiküldetés" tart, a jó helyeken napi vendégekké válunk, érezni, ahogy várnak, ahogy számítanak rá, hogy megjelenünk.  Azután hónapok is eltelnek, mire megint eljutunk hozzájuk ... és legtöbbször megismernek, akkor is amikor már "csak úgy" járunk arra, amikor épp a teljes családdal térünk be hozzájuk, nosztalgiázni, "nézzétek, erről beszéltünk" - stílusban megmutatni Annának és Apának, hogy hová és miért szerettünk betérni.

Álljanak itt most ők, a teljesség igénye nélkül...

A Keszi Panzió.... egy cicás képpel kezdődött, ami alapján Anna az interneten fellelhető panziók közül a Keszit választotta, amikor egyszer úgy adódott, hogy családilag aludtunk Pesten a hiperbár miatt....Zsuzsa néni és János bácsi panziója menthetetlenül és azonnal vált a Budapesten alvás szinonímájává, a gyerekeknek kedvenc szobájuk, kedvenc macskájuk, plüssük és legósdobozuk van náluk, ismerik a ház titkait, és nincs az a napi kétszer másfél órás tömegközlekedés Budapesten, ami eltántorítana minket attól, hogy ha úgy alakul akkor ismét Budakeszin aludjunk a kezelések teljes ideje alatt. Halk megjegyzés, ma reggel, alig néhány nappal a hazaérkezésünk után arra keltem, hogy Peti az ágyikójában sorolja a 22-es busz megállóit, szépen sorban, Budakeszi Városházánál megemlítve: Keszi Panzió.

Főépületi büfé, OORI

a babycsínó, a gyereknek megalkotott tejhab-költemény hazája. A hiperbáros időben fontos mérce volt, hogy a kezelések előtt belefér-e még egy kávé a legendás 4 darab burgonyás pogácsával.... amikor már Peti nem babakocsizott, hanem sétált a Szanatórium utcában, egyik fő szempontja az volt a hosszú úton, hogy ha elég gyors és ügyes, akkor még be tudunk menni a főépületbe.... minden reggel várt ott ránk egy jó szó és a frissen sült pogácsa, amiből négyet minden nap eltettek Petinek....

Lehel piac, kávészaküzlet

Na ide a tavaszi rehab keretében jutottunk el először, akkor csak egyszer vagy kétszer kávéztunk itt. A mostani két hét hagyománya lett, hogy a Budakeszi - Csata utca táv "felénél" betértünk egy kávé- cappy körte körre Petivel. Második nap már nem kellett mondanom, hogy a cappy ne legyen hideg ... harmadik nap reggel döbbenten hallottuk, hogy nincs körte, majd kiderült, hogy van persze, csak már csak a hűtőben, de mire megtárgyaltam volta Petivel az elérhető alternatívákat, addigra a melegített márnemhideg  üdítő várta a tálcáján.

Melodin éttermek, Róbert károly körút

Maga a csoda volt, hogy ezúttal már a harmadik nap megtaláltuk ezt a helyet. Tisztességes árakkal dolgoznak, finom volt az étel, kérnünk sem kellett a vízet az ebédhez, és alapvetően nagyon aranyos volt a hely. Kicsit kilógtunk a közlben található irodaházak és bankok kiskosztümös, szmokingos, menedzser - ebédidős törzsközönségéből, de mire mi a Borsóházból átértünk, úgyis lement a nagy déli tömeg. Peti minden nap szemrevételezte a menüt, az üres tányér jutalma egy puding vagy csoki és egy kávé volt. Második naptól kezdve ő választott asztalt, ő hozta a kancsót, és a két hét végén már egyedül is meg merte venni a pudingot ebéd után. Az persze csak az én okos nagyfiamra jellemző, hogy mielőtt kifizette volna a pudingot, előbb visszajött, megkérdezni, hogy a 02.05-ig jót megveheti-e, nem járt-e még le a szavatossága.

Frei kávézó, Róbert Károly körút

Tavasszal, amikor a fenti éttermet még nem fedeztük fel, a Borsóházi tornák közötti szünetek jó részét itt töltöttük, azóta örök emlék a Mandulás cappuccino ... soha nem szóltak egy rossz szót sem azért, mert közel egy órát ücsörögtünk egy párszáz forintos tétel mellett, sőt... itt a pecsétgyűjtő lap volt Peti kedvenc programja, addig jártunk, ameddig Apát már a sokadik pecsét után járó ingyenkávéval örvendeztethettük meg ...

Folytathatnám.... a cba, ahol a vuk-os kártyákat gyűjtögette, a kisbolt, ahol az esti kakaót beszereztük, az újságos bácsi, aki megrendelte a kedvenc foglalkoztatóját, a papírbolt, ahová a kistask miatt jártunk, a Treno a Mammutban, ahol mindig carbonara-t kellett enni, a pékség, ahol szeletelve kértük a kenyeret....

Néha, mint ma is, az jár a fejemben, hogy milyennek is látnak ők vajon minket?  .... Egy anya egyedül a nagyvárosban egy tündéri kissráccal? .... két ember, aki látszólag nagyon ráér? .....a mázlisták, akik munkaidőben kávézgatnak?....... a telefonfüggők, akik mindig egy Apával trécselnek? .....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.