Nagyon szeretem a lenti hintás képet.
Most pénteken történt, kivételesen rögtön ebéd után hazahoztam a Manókat az oviból és az iskolából, mert Peti délután 3-ra ment úszni. Volt éppen fél óránk, hazamenni kevés, Apához a boltba beugrani sok, a nap ragyogott, irány tehát a játszótér. Tavaly nyáron is tudott Peti már hintázni, de még lökni kellett, és akkor ő is nagy lelkesedéssel lökte magát, boldogok voltunk. Erre most, gyerekek a hintára fel, sapik a kavicsba le, és hirtelen döbbenten azt vettem észre, hogy az első "Anya, lökj meg" után nem volt második... és harmadik sem... hajtotta magát, gyorsan, ügyesen, erősen, talán a kép is visszaad valamit a lendületből....
Sok munka van ezen apró sikerek mögött, kisebb és nagyobb áldozatok, és egyre inkább Peti részéről.... néhány kép, néhány mozzanat a mindennapjaunkból, illusztrációként:
a második képen Peti -teljes átéléssel - Kis herceget néz, ha jól emlékszem, én épp vasaltam mellette, és az volt az alku tárgya, hogy megnézheti, de akkor tartsa szépen a bokáit: segítségként pusztán egy üres papírdobozt kapott.
a harmadikon egy ellesett pillant az esti gyúrásból, nehezített lábemelés Apával, már pizsiben, és láthatóan nagy munkával....
a negyediken pedig egy lázas lovag, aki anyának szed virágot a tavaszi séta alkalmával, amikor is kijelentette, hogy adjak neki epres gyógyszert és menjünk ki a friss levegőre, mert a fájós feje csak ott fog meggyógyulni ...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.