A feladat pofonegyszerű. Napi öt gyakorlat, tíz-tíz ismétléssel, kéthetente kettővel növelt emeléssel. Izomerősítés, keményen.

Reggel nem megy, mert ugye rohanás az oviba, illetve heti 3szor pedig már az usziban van akkor, amikor átlag négyévesek a reggeli kakaójukat szürcsölik.

Napközben oviban van, hisz nyár van, Balaton és munka mert valamiből élni is kell.

Délután négytől nyolcig velem vannak a boltban, itt sem alkalmas.

Este 9 vagy később is van már, mire megvacsizva, lefürdetve, fogat mosva rámvigyorog a pizsamás kiskrapek, hogy akkor most. Már majdnem elbízom magam, hogy igen, most. A  gondolat, hogy egy ekkora gyereknek ilyenkor régen aludnia kellene, pláne, hogy reggel fél nyolckor már a vízben lesz, csak átsuhan a fejemen, de nem is foglalkozom vele.

Nekiállunk.

Első este Annával együtt, talán a második feladatig jutunk el, "nem megy, nem akarom, nem bírom" és vége.

Másnap Annát megkérem, ne tornázzon vele, hátha egyedül jobban megy. Anna öt perccel később már az igazak álmát alussza, Peti és én a nappaliban edzünk. A guggolások sírósan indulnak, de miután kiegyezünk az ötben, mégiscsak sikerül megcsinálni  mind a tizet. A második feladat is remek, a harmadikat kihagyjuk, a negyedik megy, az ötödikhez elfárad.

Új kifejezés születik, a "tornázós kedvem", van vagy nincs, épp hangulata kérdése. 

Ma Anna-bál van, este sokáig dolgozunk Apával, a gyerekek a Nagyiéknál alszanak, kaptunk egy nap szabit. 

Pedig csak tíz perc. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.