Régi mondás, oszd meg és uralkodj.

Tegnap este óta olvasgatok egy mostanában alakuló facebook-csoportot, kifejezetten hypotón gyerekek szüleinek címezve. Nagyon jó kezdeményezés, tényleg minden tisztelet a csoportot létrehozó érintett szülőknek. Jelenleg 86 taguk van, és ezek nagy része a Dévény Alapítvány oldalán keresztül találja meg őket, de tervezik a Pető Intétzet és mások megkeresését is, a minél szélesebb szakmai háttér megteremtésének érdekében.   

Megpróbáltam szélesíteni a címzettek körét, lehet, hogy spasztikus gyerekeket nevelő családokat is bevesznek a szülőklubba, heteken belül kialakul majd a végleges profiluk és az is, kiket akarnak majd megszólítani. Már ma elkezdődött a tapasztalatcsere módszerekről, szakemberekről és terápiás lehetőségekről, és ez nagyon jó.

Túl azon, hogy mindenki a saját gyereke számára leginkább beváló módszer szószólójává válik, legalábbis egy bizonyos pontig, már megint úgy érzem, hogy az alapvető problémát nem látjuk, sem mi, érintett szülők, sem a terapeuták, sem a szakemberek.

Igen, én is nagyon boldog lettem volna 2010 tavaszán, ha valaki elém tesz egy olyan honlapot vagy oldalt, ami telis tele van személyes történetekkel, tapasztalatokkal, jószándékú tanácsokkal. Mert igen, tudom, hogy rengeteget segít az, ha olyan mondja el a dolgokat, aki mindezt már átélte... de akkor is ott motoszkál bennem az, hogy ez most megint azoknak kényelmes, akiknek amúgy az lenne a dolga, hogy értelmes, használható és szakmai tanácsokkal lássák el a szülőket, ráadásul időben. Gondolok itt a védőnőkre, a gyerekorvosokra, az már oly sokat emlegetett szűrőrendszerre.

Miért van az, hogy pont a korai diagnózis és a korai fejlesztés nem működik? Miért van az, hogy az ilyen olyan szülői fórumokon megjelenő, a kezdetben nem egyértelműen "ordító" tüneteket hordozó gyeremekek szüleinek tetemes része arról számol be, hogy későn/véletlenül/saját ötlettől vezérelve jutott el a megfelelő fejlesztést nyújtó szakemberhez? Miért is internetről kell megtudnia azt egy épp teljesen laikusként kutató szülőnek, hogy melyik módszer létezik is egyáltalán és mi is fog használni a gyereknek?

Azt írtam, szélmalomharc. De ha csak egy baba is időben jut el oda, ahol segíteni tudnak neki, már nem szabad abbahagyni. Azt még nem tudom, hogy hogyan is sikerülhetne nekem, egy egyszerű szülőnek az, amiért korai fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozók évek, évtizedek óta küzdenek, de úgy érzem, hatalmas felelősség az a tudás, ami inkább talán tapasztalati alapú, és ami azt mondatja velem, hogy a probléma nem ott kezdődik, amikor kiderül, hogy egy gyerek hypotón vagy spasztikus, hanem sokkal, de sokkal előbb.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.