Peti ma már képes arra, hogy mindkét kezét "egyenrangú" félnek tekintse, de ez nem volt mindig így. 

A diagnózisa szerint kétoldalian érintett, jobban mondva ez persze csak az egyik neurológus véleménye, mert természetesen van olyan neurológiai és ortopédiai szakvéleményünk is, mely szeint tetrapaesis spastica a pontos megfogalmazás, de ezen ma már nem is lepődünk meg.....

Sőt, a hivatalos vélemények közötti eltérésen ma már bátran felülemelkedhetünk, mert a lényeg az, hogy a jobb keze tökéletesen egészséges (ezen a ponto pipálja ki aggódó anyuka előre is a szépírás és hasonlók kérdéskörét) és ma már a bal is nagyon ügyesen dolgozik.

Már az első szakértői bizottsági szakvéleményben megjegyezték, hogy "segítő kezét külön felszólítás nélkül használja", ez akkoriban a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a bal keze általában alkalmas volt arra, hogy "aládolgozzon" a jobbnak. Természetesen ez azt jelentette, hogy ha egy tárgy a bal kezéhez volt közelebb, de valamiért nehéz esetnek látta, akkor nem a bal, hanem a jobb kezével nyúlt utána. A kétkezes dolgok annyiban működtek, amennyiben a bal kéznek tényleg "csak" segítenie kellett a domináns kezet, vagy nagyon alapvető dolgot kellett csinálnia vele...gondolok itt olyasmire, hogy már egész kicsiként is képes volt például a bal kezével fogni a korlátot a lépcsőházban, amikor egy felnőtt a jobb kezénél fogva a másik oldalán állt.

Meglehetősen hamar, már úgy egy éves kora óta törekedett arra, hogy önállóan egyen, jobb kézzel már ebben a korban is képes volt arra, hogy egyedül kanalazza ki az ennivalót. Amikor kiderült, hogy baj van, onnantól kezdve kiemeleten figyeltünk arra, hogy a bal keze is szépen az asztalon legyen, lehetőség szerint megfogattuk vele a tányért. Peti nagyjából három éves kora óta iszik megbízhatóan pohárból, előtte inkább a szívószálat szerette, nem erőltettük a dolgot, nehogy a kudarcok feleslegesen elkeserítsék: ameddig nem volt biztos a bal keze, nem nagyon sikerült megtalálnia az egyensúlyt a két kéz között. 

Úgy a 60. és a 70. hiperbár kezelés között egy kezelés végén lettem figyelmes arra, hogy valami megváltozott. Peti, mint mindig a kezelés végét jelentő "emelkedés" során, ült, maszkkal az arcán, és egyedül játszott, mert ez már az a rész, amikor a kísérő is oxigénen van, és ezért Peti ilyenkor már nem szokott olyasmit csinálni, amihez esetleg segítség kell neki.

Hosszú percekig azzal foglalta el magát, hogy a ceruzákat kipakolta a tolltartójából, és azok helyére gyömöszölte be Tigrist, aki a legbátrabb plüss a világon. Nem az volt a furi, hogy játszik, hanem az, hogy amikor Tigrist végre sikerült beletuszkolnia a tolltartóba, a cippzárt nem úgy húzta be, mint korábban. Korábban ezt úgy csinálta, hogy a tolltartót megtartotta a bal kezével, és a jobbal behúzta a cipit, de most olyan módszert választott, hogy a cippzárt azzal a kezével húzta be, amelyikhez közelebb volt, tehát a ballal. Elkezdte tehát a bal kezét is rendes, és nem "csak" segítő kézként használni.

Öltözés:

Folyamatosan lett egyre inkább természetes az, hogy mindkét kezét használja. Ma már gond nélkül öltözik, húz cippzárt vagy nyom össze patentot, gombol be gombot (ha nem túl szoros) és elvégez mindent, amihez mindkét keze kel

Játékok:

Szinte "észrevétlenül"  jelentek meg az életünkben a finommotorikát fejlesztő tárgyak. Tekintettel arra, hogy sokáig nem engedtük "csak úgy" a földön ülve játszani, már egész kicsi, olyan másfél - két éves korában is sokat játsztott a kisasztalnál. Gyurmázás, festés, színezés, fűzés, ragasztás és tépés.... talán ezek voltak az első kézműves kihívások, pont úgy, mint egy átlagos kisgyereknél, csak mi arra figyeltünk nagyon, hogy lehetőség szerint minden tevékenységet két kézzel végezzen: mindkét kezébe tettem gyurmagombócot, mindkét kezébe kis ecsetet vagy zsírkrétát.

Már korán szívesen és sokat játsztott olyasmit, ami eredetileg nem is játék, de a gyakorlatban nagyon jó kézügyesség fejlesztő eszközzé vált. Itt is igaz az, hogy bármi lehet fejlesztőeszköz: eszembe jut a csipeszvára, a borsópucolás, a folyamatos kalapálás, bármit és bármivel...

Nagyon szeret duplózni és ma már igazi, nagyoknak való legóval is legózni, bár pont a földön való játszás elkerülésének érdekében csak későn, úgy két és fél, három évesen kapott először duplót. 

Meglepően jó fejlesztőjátéknak bizonyultak a "sima" aldis társasjátékok, nagy kedvenc az almafás vagy éppen a farmos játék,  persze azt csak mi, felnőttek vesszük észre, hogy a játék hevében lelkesen "szüretelt" műanyag almácskák mennyire jót tesznek a finommotorikának.

Idén a nyuszi igazi kalapácsos játékot is hozott, ez is nagyban segíti az ügyesedést.

Annától örökölt egy fa fejlesztőjátékot, amelyből három rudacska áll ki, és arra kell felépíteni egy kis városkát, ezen felül van nagy fa fejlesztőkockánk, rengeteg fűzős és bújtatós játék...

Nem hiszem, hogy gondunk lenne majd az iskolához szükséges "szint" eléréséhez, Ma, négy és fél évesen ott tartunk, hogy tökéletesen másolja a nyomtatott nagybetűket, önállóan írja le a számokat és a már megtanult szavakat, betűket. Úgy rajzol embert, hogy az alakoknak kezük és lábuk is van, nagyon ügyesen és kitartóan kirakózik, dominózik vagy játszik, akár még olyan komoly játékokkal is, mint egy monopoly.

Képek a témában: a facebook-os oldalon: www.facebook.com/meddigamienk

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.