Búvár-, babaúszás- és vízitorna oktató, három gyermek Édesanyja, Eu-s pályázaton nyert támogatást arra, hogy itt, Füreden építsen és üzemeltessen egy hiperszuper magánuszodát, és egy személyben és pillanatok alatt oldotta fel összes korábbi vízzel kapcsolatos dilemmánkat.... ő Zsuzsa, aki hónapok alatt elérte Petinél azt, hogy szereti a medencét, lemerül a víz alá, ma már a szemét is nyitva meri hagyni a víz alatt, siklik a vízben, és tempózik. Önállóan bele mer ugrani a medencébe, és meg meri csinálni a csigusz-biguszt, a víz alatti forgást saját maga körül.

És mindez még "csak"  a felszín, az, amit a gyerek lát és érez a heti két úszás alakalmával.

Peti azzal nem foglalkozik, hogy Zsuzsa testvére konduktor, és a feladatsorok direkt neki készülnek ... Peti azt nem tudja, hogy a merülés azért kell, hogy egy nap a víz minden ereje izmainak teljes gyógyulását segíthesse .... Peti csak boldogan megy, és csinálja azt, amit Zsuzsa tőle kér. Szeret oda járni, és élvezi a foglalkozásokat.

Pedig, mint olyan sok minden, ez sem indult egyszerűen. Petinek négy hónaposan vesemedencegyulladása volt, ami hosszú időre tántorított el minket a vízi fejlesztésektől. Abból az óvatos megfontolásból, hogy nehogy megint megbetegedjen, nem is mertünk próbálkozni a vízzel, mert azt már tudtuk, hogy egy esetleg visszatérő vesegond hosszú hetekre vetne vissza minden más fejlesztést.

Amikor ismét próbálkozni akartunk, szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a megyében nincsen gyógyúszó szolgáltató. Azt, hogy Balatonfüredről a balatonfűzfői uszodába hordjuk a gyereket, nem vállaltuk. Nem a távolság miatt, hiszen az utazás akkoriban napi rutin volt családunkban, hanem azért, mert pont a tél közepén nem tűnt szerencsésnek a vízből éppen kiszedett gyerekkel autókázni, különösen nem rendszeresen. 

Maradt tehát Füred, illetve egy legalább nyaranta nyitva tartó helyi szálloda, amelynek van gyerekmedencéje, és egy jószándékú úszásoktató néni, aki ugyan óvónéni is volt, de a víz hidegségét és a hely elriasztó voltát nem tudta feledtetni az alig 2 és fél éves gyerekkel, sajnos.

Egy nyáron belógtunk egy véletlenül megtalált, de legalább helyben megrendezett down-szindrómás gyerektáborba, ahol kipróbáltuk a hrg-t is: tetszett ugyan Petinek, elsősorban azért, mert én magam is bementem vele a vízbe, de nem éreztem azt, hogy mindenképpen ez kellene nekünk.

Akkor már tudtam, hogy Petinek aki ugyebár egy teljesen értelmes, okos kisfiú, nem a komplex vízi, hanem a speciális vízben történő mozgásfejlesztésre lenne szüksége, de eltartott egy ideig, amig megtaláltuk Zsuzsát, és a Aquaclub-ot.

Jellemző mozzanat, hogy annak ellenére, hogy Zsuzsa az uszi megnyitásakor végigjárta a védőnőket, hogy tudjanak róla, teljesen véletlenül, és persze nem a védőnőtől tudtam meg, hogy létezik ez a lehetőség, helyben. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.