A tények

2013.02.27. 12:42

Peti a blog indításakor 4 éves és 4 hónapos.

Egészséges kisbabaként adták haza, akkor öt éves lányunk nagyon várt kistestvéreként.

Alig pár hónaposan vesemedence-gyulladása volt, onnantól kezdve hónapokig folyamatosan antibiotikumot szedett, és lassan, de biztosan fejlődött, minden elvárt mozgásformát megcsinált, forgott, gurult, mászott.

Amikor 15 hónaposan még mindig csak kapaszkodva, oldalazva lépegetett, elvittük egy dévényes gyógytornászhoz, és azzal szembesültünk, hogy nagy a baj, illetve hogy egyáltalán baj van.

Peti rövidülésre hajlamos izmai addigra megrövidültek, a nyúlásra hajlamosak megnyúltak. Fizikailag képtelen volt arra, hogy magától járni kezdjen,

Neurológia, ortopédia, eőször helyben, aztán Budapesten. Dévény Anna és Pető Intézet. Kételyek, kérdések, szembesülés a realitásokkal. Senki nem jósolt semmit, mindenki szidta a másikat. Azt se tudtuk, mi az a cp, azt se tudtuk, kinek hihetünk. Végül azt az embert választottuk, aki először szólt, hogy baj van.

Több, mint két éven keresztül jártunk heti két-három alkalommal a tőlünk 70km-re dolgozó terapeutához, mert az amúgy oep-támogatott dévény-kezelés a megyei kórházban "kapacitáshiány" miatt a szükségesnek mondott heti több alkalom helyett csak maximum kéthetente egyszer lett volna elérhető.

28 hónapos volt, amikor megtette első önálló lépéseit, talán ekkor hittük el először, hogy van értelme a mindennapos küzdelemnek, a rengeteg sírásnak.  A folyamatos gyógytorna, a dévény-kezelések, a konduktív fejlesztés és az állandó otthoni nyúzás elvezetett oda, hogy három éves kora körül a "kettőt előre, egyet hátra" állapotban volt: nagyon lassan ugyan fejlődött a mozgása, de a növekedés, a betegség vagy a terápiák egy-két napon át történő szüneteltetése azonnali állapotromlást hozott.

2012 áprilisában kezdtünk bele a budapesti hiperbár-terápiába, ami továbbra is kiegészülve a dévény-kezelésekkel, meghozta a várt csodát, a feszes izmok lelazultak, és  Peti elindult az egészséges járás felé vezető úton.

Ma, 100 kezelés után, ott tartunk, hogy a jobb lábával képes a gördítő járásra, a ballal pedig arra, hogy nagy összpontosítás árán úgy járjon, hogy ne befelé forgassa, hanem a jobbal párhuzamosan.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://meddigamienk.blog.hu/api/trackback/id/tr805107828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása