Íme, megint egy örök dilemmát okozó kérdés, a nyilvánosság. Mert sajnos igaz az a régi bölcsesség, hogy a pokolhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve. Kell ahhoz valamilyen alázat, amikor sokadszorra és megint és mindennek ellenére is újra elmondja az ember a jószándékú, de teljesen hozzá nem értő, a mindennapi apró sikerekben az eladható bulvárhírt kereső sajtósnak azt, ami a gyerekével történt, történik.

De az ember, a szülő, aki önérdemén kívül, mások által talál egy módszerre, ami képes segíteni a gyerekén, úgy érzi, hogy neki is kötelessége esélyt adni a többi érintettnek arra, hogy ők is eljuthassanak ide. Hogy az ő gyerekük állapota is javulhasson, hogy velük is megfordulhasson a világ. A  szakma flegmán lebeszél vagy jobb esetben csendben figyeli a fejleményeket, komoly hazai és nemzetközi kutatások nélkül, hosszú éveken belől sajnos reálisan nem várható, hogy majd a neurológus vagy az ortopédorvos vagy a védőnő vagy a gyerekorvos szól az érintett szülőknek, hogy próbáljátok meg, hátha a ti gyereketek állapota is javítható.

Marad tehát a kötelesség, hogy igen, mindenkinek és mindig és újra el kell mondani, hogy mennyit és mitől javult Peti állapota. És ez azzal jár, hogy minden egyeztetés, interjú után ellenőrzésre visszaküldött korrigálás, minden kérés és ígéret ellenére is olyan dolgokat fognak leközölni, ami egész egyszerűen nem igaz, viszont a médiában jól eladható. De akkor is csinálni kell, mert különben nem lesznek Titik, Zalánok, Áronok és a többiek, akik tudják, hogy mi az a varázslevegő, és mára már olyan fejlődésen mentek keresztül, ami a konzervatív tetrápiákkal elképzelhetetlen lett volna.  

És akkor, amikor az ember épp elmerülne a saját, önmagával szemben támasztott szavahihtőséggel kapcsolatos elvárásai és a bulvármédiai megjelenés mikéntje közötti áthidalhatatlan szakadék miatti önsajnálatban, akkor érkezik egy meghívás.... egy alkalom, amikor olyan emberek kérdeznek, akik a válaszokat is érteni fogják... egy lehetőség, hogy nekik, és általuk talán más érintetteknek meséljünk arról, mi is ez a csoda... örülök, na, nagyon.