Nagypéntek délelőtt nálunk járt a Meglepetés Magazin újságírója, aki már tavaly is írt egy cikket Petiről. Az ő kérdéseire válaszolva fogalmazódott meg bennem az, hogy miben is áll Peti állapotának változása, hogyan is lehetne összefoglalni azt, hogy mit fejlődött az elmúlt egy év során, túl azon, hogy éppen hogyan jár vagy hány métert is tud páros lábbal ugrálni.

Gondolatban végigzongoráztam tehát napjainkat, és nagyon jó érzés volt tudatára ébredni azoknak a változásokanak, amelyeket a hétköznapok rohanásában szinte észre sem veszünk. Döbbenten eszméltem arra rá, hogy mennyi, de mennyi minden változott meg röpke egy év alatt...

Peti, általában elsőként, legkésőbb 6.30kor felébred, és önállóan kimegy a fürdőbe, és amenniyben ekkorra még nem kerültem volna elő, felkelti a lustálkodó anyukáját.

• Egy évvel ezelőtt Peti egy hangos ANYAAA kiáltással adta a világ tudtára, hogy ideje van a felkelésnek, ekkor kivittem a fürdőbe és ráültettem a wc-re, majd kicipeltem a konyhába és felültettem a pultra... tudott ugyan már járni, persze, de nem reggel: ilyenkor általában cipeltette magát mert még aludt.

Ma ő veszi elő a tejet és a vajat a hűtőből, ő kapcsolja be a kávégépet és a mikróból is ő veszi ki a kész reggeli italokat, ha szépen kéri, segíthet tejet habosítani az ikeás minikütyüvel és mire felocsúdnék, általában már be is cipeli a nappaliba a reggeli előtti vitaminbombát, azaz az épp aktuális 100%os gyümilevet.

• Pont egy éve annyit segített ugyanezekben, hogy a pulton ülve ő nyomta a kávéfőző gombját, illetve az is az ő hatásköre volt, hogy a gyerekinnivalókba szívószál kerüljön.

Ami állandó, az a napindító kakaó, ami szent és sérthetetlen, legyen Pestre indulós hajnali öt vagy épp hétvégi lustizós reggel hét óra.

Mostanában az a szokás, hogy este kirakom nemcsak Anna, hanem Peti másnapi ruháit is. Nem tudom, máshol is hódít-e a versenyszellem, de a "ki öltözik fel hamarabb?" játék nálunk már odáig is elfajult, hogy egyik reggel Peti néma csendben, mielőtt bárkit is felébresztett volna, teljesen önállóan felöltözött, majd a kész kompozícióra visszahúzta a pizsamáját, a megtévesztés kedvéért.

• Még tavaly november tájékán is segíteni kellett Petinek az öltözésben, igaz akkor már csak a nehezebb ruhadaraboknál, mint például egy térdzokni felvarázslása. Egy évvel ezelőtt pedig nagyjából ott tartottunk, hogy  elkezdtett szépen segíteni a kis karjaival a pólók és pulcsik fel-és levételénél.

Reggeli, majd pulcsi, sál, sapka, kabát vagy overál... mostanában még a csizmába is egyedül bújik bele, sőt, idén télen azt is megtanulta, hogyan vegye fel az ötújjas kesztyút, bár ebbe azért még néha belegabalyodik.

• Tavaly ilyenkor észre sem vettem azt, hogy gyakorlatilag mindent úgy adtam rá Petire. Akkoriban az volt a dolga, hogy előkeresse a sapkát, sálat kesztyűt a helyéről, és arra volt képes, hogy a sapkát a fejére húzza, és a sálat esetleg a nyakába dobja, Idén télen, egy pesti buszozás során tanult meg csomót kötni a sállal, és most már az sem mindegy, hogy hogyan is áll az a sapka a fején.

Amikor teljes a harci dísz, tehát még az aznapra az oviba szánt holmiját is összeszedte, általában elkéri a kulcsomat, kinyitja az ajtót és elindul lefelé a lépcsőházban, persze Apa és Anna előtt. Mire a reggeli rohanás minden hátrahagyott nyomát eltüntetem, és én is leérek a kocsihoz, már épp azon dolgozik, hogy bekösse magát a gyerekülésébe. Mert mostanra már képes arra, hogy a kocsiba is egyedül üljön be, vagy épp arra is, hogy egyedül szálljon ki onnan.

• Nagyjából három és fél évig éltünk úgy, hogy az volt a kivétel, a terápiás céllal, tudatosan megteremtett tornahelyzet, hogy Petit kézenfogva fel- vagy levezettem a két emeletnyi lépcsőházban. Az összes többi alkalommal cipelni kellett, vagy azért, mert fáradt volt, vagy azért, mert én siettem, vagy azért, mert nem volt kedve megmászni a lépcsőket.

Utazás Veszprémbe, Anna - a bejárósok számára ismerős "szintidő" függvényében - kényelmesen kiszáll vagy villámgyorsan kiugrik az iskolánál, kanyar az ovihoz és Peti számára is indul a nap. A közel húsz perces reggeli odaút jó alkalom arra, hogy átismáteljék kedvenc éneküket, ami jelenleg a hupikék törpikék főcímdala, vagy Anna elolvassa vagy felmondja az aznapra való tanulnivalót, ami persze megint Petinek jön jól, aki nem egy "harmadikas" verset tanult már meg ezzel a módszerrel. Az oviban gyors cipőcsere, és egy - egy ritka kivételtől eltekintve zökkenőmentes szülőbúcsúztatás után töretlen lekesedéssel tűnik el a teremben, játszani a többiekkel.

Nagyon örülök annak, hogy Marci "bácsi" megkérdezte, hogy mi is változott meg a mindennapjainkban. Petinél a mozgás az alap probléma, hajlamosak vagyunk - talán nem tudatosan, de akkor is - mindig mindent annak fényében látni, hogy  leteszi-e a karját vagy a sarkát, illetve hogy milyen szépen is lép éppen.

Mivel Peti állapota sohasem volt olyan súlyos, mint egy halmozottan sérült cp-s kisgyermeké, valahogy mindig úgy éreztem, nincs jogom ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyem azt, hogy épp aktuális állapota esetleg miben okoz hátrányt nem önmagának, hanem nekünk vagy a vele foglalkozóknak. Persze, hisz sokkal de sokkal rosszabb állapotban lévő gyerekeket nevelnek családok, olyanokat, akik már nagyok, de mégis emelgetni, cipelni kell őket, olyanokat, akik folyamatos támasztásra, vagy segítségre szorulnak, és így tovább...örültem, örültünk  annak, amennyit Peti éppen meg tudott csinálni, és ami hiányzott, azt hozzátettük mi magunk, kínosan ügyelve arra, hogy a lehető legtöbbször ő maga tegye meg azt, amire már képes volt. 

Persze, én is láttam, hogy önállósága, önellátása évekkel volt a kortársaitól, egyszerűen azért, mert fizikailag nem volt képes például egy zokni felhúzásához megfelelő mértékben felemelni és behajlítani a lábát... de ebből sohasem csináltam, sohasem csináltunk ügyet, nem lett volna fair. De most, hogy tudatosan arra figyelek, immár napok óta, hogy menniyre is kell ellátnom, hogy kell-e valamit megcsinálnom a gyerek helyett, valami olyat, amit egy átlagos négy és fél évestől már elvárna az ember... most végtelen örömmel ébredek rá arra, hogy Peti egy teljesen önálló, korának megfelelően önkiszolgó kisfiú lett az elmúlt év során. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.